2012. február 2., csütörtök

A húsevés hátrányai


Az állattermelés környezetszennyező és gazdaságilag sem előnyös.
Az állattartó telepek nagy mennyiségű szennyvizet bocsájtanak ki, a szállítás szennyezi a levegőt, a fagyasztáshoz plusz energia szükséges…  A környezetvédelmi megfontolások részben a gazdasági érdekekkel is egybeesnek, nem is beszélve az élőlények életfeltételeiről. Az erdőkből évente 17 millió hektárt (Ausztria nagyságú) irtanak ki legelőnek. Ehhez hat-tizenötször annyi mezőgazdasági terület kell, mint az ugyanannyi növényi fehérje előállításához, és ne feledkezzünk meg arról, hogy a termőterület ma már nem igazán növelhető. Egyetlen kilogramm hús előállításához körülbelül 4000 liter víz kell, ennyit egy átlagos család egy hónap alatt használ el (mosásra, főzésre, fürdésre, stb.) összesen. 

AZ EMBER NÖVÉNYEVŐ!!!
Sokkal több bizonyíték létezik arra, hogy az ember növényevő, mivel testfelépítése, és működése a növényevők testfelépítéséhez és működéséhez hasonlít!
Külső:
-A húsevőknek karmai vannak, mely a zsákmány megragadására és szétmarcangolására szolgál. Egy almát vagy egy reteklevelet nem kell ízekre szedni fogyasztás előtt, ezért a növényevőknek és természetesen az embernek sincsenek karmai (Darwin).
-A húsevők lefetyelik a vizet, a növényevők többsége és az ember is issza.
- A húsevők hő leadása részben a nyelven keresztül történik. A nagytestű növényevők nem tudják így leadni a hőt - bőrpórusaik vannak, és nagyrészt izzadás segítségével szabadulnak meg a felesleges hőtől. Az ember is bőrpórusokon át, izzadás útján adja le a felesleges hő nagy részét. A húsevő állatoknak nincsenek bőrpórusaik (Dr. W. Ganong).
Állkapocs, fogak és nyelv:
-A húsevők állkapcsa csupán fel-le képes mozogni mivel a táplálékot csak megragadják, de nem rágják meg igazán, hanem darabokban vagy egészben lenyelik. A növényevők és az ember állkapcsa oldalirányú mozgásra is képes, így tudják a növényi rostokat is megrágni (Dr. Szentágothai).
- A húsevők éles, hegyes elülső fogakkal rendelkeznek, melyek a táplálék (hús) megragadására alkalmasak. A növényevőknek és az embereknek nincsenek éles, hegyes frontfogai, mivel táplálékukat nem megragadni, hanem szétrágni kell (csipkebogyó).
- A rágáshoz a növényevők és az ember hátsó, lapos őrlőfogakat használnak, a húsevőknek erre nincsen szüksége, mert nem őrlik meg táplálékukat, így nincs is ilyen típusú foguk.
- A szemfogak keresztmetszete is az ember növényevő mivoltára utal. A húsevők szemfoga kör keresztmetszetű (ez könnyebb behatolást tesz lehetővé a húsba), míg a növényevők és az ember szemfogának keresztmetszete háromszög alakú, nem húsevésre specializálódott (Dr. Szentágothai).
-A húsevők érdes nyelve nagyon praktikus segítség húsdarabok kiszakítására, csontok megtisztítására. A növényevők és az ember nyelvének felülete sima, mely ezeket nem teszi lehetővé (Darwin).
Emésztés:
- A húsevők nyála erősen savas kémhatású, mivel a hús - vagyis a magas fehérjetartalmú táplálék - lebontására specializálódott. A növényevők és az ember nyála lúgos kémhatású. Ez a szénhidrátban gazdag táplálék előemésztéséhez megfelelő közeg (Dr. Fonyó Attila).
- A növényevők nyálában található ptyalin enzim is ezt segíti elő, mely a húsevők nyálából hiányzik. A lúgos nyál egyáltalán nem alkalmas fehérjék lebontására (Dr. Fonyó Attila).
-A növényevők, és normális körülmények között az ember is sokáig rágják az ételt, például egy kisgyermek fél órán keresztül is csócsál egy almát. Nagyok a nyálmirigyeik, hogy elegendő nyál termelődjön, ugyanis a növények előemésztéséhez sok nyál kell. A húsevőknek csupán kis nyálmirigyei vannak, hiszen alig rágnak, és emiatt kevesebb nyálra van szükségük.
-A táplálék további útját tekintve vizsgáljuk meg a gyomor működését. A húsevők gyomrában erősen savas, vagyis magas sósavtartalmú gyomornedv termelődik. A hús, vagyis a magas fehérjetartalmú táplálékok emésztéséhez - a nyálról leírtaknak megfelelően - erősen savas környezet szükséges. A növényevők és az ember gyomorsava ötször kevesebb, mint a húsevőké, tehát egyértelműen nem fehérje dús táplálkozásra lett kitalálva (Dr. W. Ganong).
-A bélrendszer hosszúsága a húsevő állatoknál a testhosszhoz képest rövid, mert a hús hasznosítható tápanyagai hamarabb lebonthatóak, kivonhatóak a táplálékból. Az ember és a növényevők bélcsatornája relatíve hosszabb, ami a növényi rostok jobb megemésztését teszi lehetővé. Ha viszont hús kerül bele, az emésztetlen húsfehérjék megrothadnak, és lassúbb távozás miatt több káros bomlástermék keletkezik és szívódik fel (Dr. Kelogg).
-A húsevők bélfala simább, míg a növényevőké lényegesen bolyhosabb, nagyobb felszívódási felületet képezve. Az ember ebben is a növényevőkhöz hasonlít, mert bélfala lényegesen bolyhosabb, mint a húsevőké (Dr. W. Ganong).
-A különböző megfigyelések szerint sem a húsevők, sem a növényevők vizelete nem tartalmaz nagy mennyiségű húgysavat. A vegetáriánus emberek vizelete is mentes a húgysavtól, míg a húst fogyasztók vizeletében sok húgysav mérhető. Valószínű, hogy az ember húgysavbontó képessége gyengébb, mint a húsevőké, mert a húsfogyasztás révén keletkező nagy mennyiségű húgysavtól a vesén keresztül próbál megszabadulni, míg a húsevő állatok könnyedén megbirkóznak a táplálékukból keletkező húgysavval. Az ember veséje a húgysavat csak részben képes kiválasztani, mivel nem húsevésre rendezkedett be - a maradék lerakódik a szervezetben (vesekő), vagy az ízületek között apró kristályok formájában (köszvény). Növényevő állatokon végzett kísérletek is ezt támasztják alá, melyek során húst kevertek az ételükbe. Mindegyik állat vizeletének húgysavszintje nagyságrendekkel megnőtt. A folyamatos húsadagolás hatására pedig különféle húgysavkristály lerakódások indultak be.
-A növényevők epéje lúgos kémhatású, a húsevőké savas. Ez a savasság a különböző savas anyagcseretermékekkel függ össze, melyek a hús lebontásakor keletkeznek, és a máj kiválasztó munkája folytán jutnak az epébe. A savas kémhatás előnyös a húsevő bélrendszerében a sok fehérje lebontása miatt. A tisztán növényevő ember epéje lúgos kémhatású, míg a húsevőé savas. Ez a savasság viszont kárt tesz az ember bélfalában, fekélyeket okozhat, mivel a mi bélrendszerünk nem ehhez a kémhatáshoz alkalmazkodott (Dr. Bárdos György).
Anyatej:
A húsevők teje magas, míg a növényevőké alacsony fehérjetartalmú. Az emberi anyatej is alacsony fehérjetartalmú.
A húsban lényegesen több mérgező vegyszer található, mint a növényekben. Azok a kemikáliák, melyekkel a földet és a növényeket kezelik, fölhalmozódnak az állatok szervezetében. A húsevő ember a tápláléklánc végén található, ezért a hús elfogyasztásával együtt magához veszi az állatban (főként a zsírjában) elraktározódott rovarölő szereket, növényvédő szereket, műtrágyákat. A mérések szerint a hús tizenháromszor több növényvédő szert tartalmaz, mint maguk a növények.
 
Az állatok számos kemikáliát kapnak életük során:  

Étvágyfokozókat, antibiotikumokat (például penicillin), nyugtatókat (Xanax), hormoninjekciókat, mesterséges tápszereket, stb. Néhány kifejezetten veszélyes vegyület is lehet köztük, például: tetraciklin, cézium 137-tel fertőzött szennyvíziszap galacsin, radioaktív sugárzó hulladék, stb. Amerikában az évente gyártott antibiotikumok felét az állattenyésztésben használják fel. Az állatokat sokszor saját ürülékükkel etetik pénzspórolás céljából. Ezek a módszerek hivatottak biztosítani az állat eladásakor az "elsőrendű minőséget". A húsevő ember ezeket az anyagokat elfogyasztja, és szervezetében még fel is halmozza. Az állatokba kerülő hormonok, melyek általában ösztrogénok és pajzsmirigy hormonok, az emberekben golyvát, strúmát, petefészek rákot okozhatnak. Érdemes megemlíteni néhány olyan vegyszert is, melyet húskészítmények előállítása során szokványosan használnak, például nátriumszulfátos, glaubersós oldatba merítik a húst, hogy az elvegye a romlott szagot, és a halott, szürke hús színét szép pirosra változtassa. A nátrium-szulfát lerakódik az ember ízületeiben, és hasonlóan a húgysavhoz, ott kristályokat képez.
Az állapotos kismamák, akik húst esznek, a gyerekeiket is károsítják!!!
A húsevő anyák szervezetébe kerülő vegyszerek nem csak őket, hanem a tejükön keresztül a csecsemőjüket is károsítják. Dr. John Robbins felmérései szerint a húsevő anyák teje olyan magas koncentrációban tartalmaz növényvédő szereket, méreganyagokat, hogy hasonlóan szennyezett élelmiszert a szövetségi mezőgazdasági hatóság azonnal kivonna a forgalomból. Az orvosi reakció erre az eredményre az volt, hogy akkor az anyák ne szoptassák a gyermekeiket. Ahelyett, hogy a húsevéstől tiltanák el őket! A vegetáriánus anyák tejének legrosszabb értékei is sokkal jobbak voltak, mint a húsevő anyák legjobb értéke. Dr. Barbara Wallace kimutatta, hogy a vegetáriánus anyák teje annál tisztább, minél régebben élnek növényi étrenden.

Milyen károkat okoz a hús fogyasztása:

-A húsban lévő zsír és fehérje együttesének legnagyobb veszélye, hogy elhízást és/vagy érelmeszesedést okoz. Tizenkét betegség kialakulásában döntő szerepet játszik a húsban lévő zsír pl. zsírmáj, szívelégtelenség, agyvérzés.
-Az elfogyasztott hús túl sok fehérjét tartalmaz, így a fehérjék egy része megrothad. Ráadásul az ember még azzal az előnnyel sem rendelkezik az ilyen helyzetek kivédésére, mint a ragadozók, akiknek rövidebb bélcsatornája lehetővé teszi, hogy a rothadás során keletkező méreganyagok gyorsan távozzanak a szervezetükből. Az emberben, hosszabb bélcsatornája miatt, hosszabb ideig rothad a többletfehérje, több méreganyag szabadul fel és sajnos több is szívódik fel, mint a ragadozó állatokban.
-A vérkeringésbe több aminosav jut be a szükségesnél az elfogyasztott húsban lévő fehérjék megemésztése során. Ez túlterheli a májat és a vesét, a fõ kiválasztó-rendszereinket. A szervezet ekkor a "helyettesítő kiválasztó szerveket" állítja munkába: a tüdőt és a bőrt. Különböző bőrkiütések, bőrfoltosodások illetve asztmatikus tünetek jelentkezhetnek ennek eredményeként.
-A hús egyik bomlásterméke a húgysav. Ez olyan mennyiségben van a húsevő emberek szervezetében, hogy nem tud mind kiválasztódni, ezért egy idő után lerakódik pl. vesekő formájában vagy apró kristályokként az ízületek közé (köszvény).
-A hús savas irányba tolja el a szervezet savbázis egyensúlyát. Ez a közeg megfelelő, "kényelmes és meleg fészket" jelent a baktériumok számára.
-A húsevés fizikális hatásai kihatnak a húsevő ember lelki világára is. A fent említett savas környezet az idegrendszer károsodását okozza, ami hozzájárul ahhoz, hogy a húsevő ember általában sokkal szorongóbb, idegesebb, aggódóbb és agresszivitásra hajlamosabb.


Nézzünk egy húsételt, milyen folyamaton megy végig, mire a tányérodba kerül.:
Megszületik, már azt a gondolatot sugározzák felé, hogy milyen finom étel lesz belőle, ha megnő, és levágják. És nap, mint nap miközben etetik, itatják folyamat ezt a gondolatot, félelmet táplálják belé. Majd mikor már eléggé felhizlalták, megölik az állatot. Akkor még több félelem, és fájdalom kerül az állat húsába. Mikor feldolgozzák a húst, belekerül a feldolgozók dühe, gyűlölete, indulata, fájdalma, betegsége, félelme, hangulata, rossz szándéka. Miközben elszállítják a boltba, belekerül a szállítók, az eladók és a vevők gondolata, félelme, és mindenki, aki a hús közelébe kerül szintén hat rá. Ők is hozzáteszik a maguk félelmeit, rosszindulatát, dühét, betegségét, stresszt… Aki elkészíti, megsüti, megfőzi - lehet, hogy épp Te - és a tányérodba teszi, az Ő gondolatai, érzései, is mind-mind hozzáragadnak a tányérodon lévő ételhez. Miközben megeszed, azok a gondolatok is hatással vannak rá. 

Gondoljatok bele, ha nektek kéne akár naponta elpusztítanotok egy másik élőlényt, aki érez, él és élni akar, akkor ennétek-e valaha húst?!
Amikor állati húst fogyasztasz, akkor minden alkalommal a fájdalom energiát veszed magadhoz.   Az állat szenvedése olyan vegyületeket hoz létre, amelyek átáramlanak a húsán, és amikor megeszed azt az állatot, akkor fájdalmat fogyasztasz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése